asztrológiai órák anyagai...


Takács Tibor: A hajviselet szimbolikája 

I. (az óra folytatása rövidítve, általam átszerkesztve)

A napokban néztem át a jegyzeteimet amit T.T. óráin tanultunk a haj szimbólumairól és analógiáiról....megpróbálom röviden összefoglalni és leírni az egyik előadását.
Takács Tibor: A hajviselet szimbolikája
.....a hajnak mindig üzenete volt, egy kódrendszer amiket valószínű már elfelejtettünk, de attól még tudattalanul ott él bennünk és használjuk, pedig minden információ...de csak akkor ha kapcsolatba kerülünk vele, amúgy nem jelent semmit, csak ha nekem szól az üzenet ...akkor érvényes minden szimbólum.
Mást jelent a női és a ffi hajviselet és csak abban egyezik meg, hogy a haj az akaratunk megnyilvánulása a külvilág felé.
A változási igényre hívja fel a figyelmet, persze nem az, hogy nő, hiszen azt észre sem vesszük, hanem a hajviseletben, színében, hosszában való változás mutathat analógiákat...amiket vagy észre vesz a külvilág, vagy nem , vagy tudatos, vagy ösztönös a változtatás létrejötte....mindenképpen üzenet. Ha a frizuránk megváltozik az a legszembetűnőbb kommunikációs üzenet.
A hajunk színe a 4 alapelemet szimbolizálja:
- a tűz= a vörös hajszín, az erő, az akarat, a szenvedélyek, az agresszió kifejeződése....
- a föld a fekete hajszín, az anyagiak, a biztonság, a stabilitás lesz fontos....
- a levegő= a szőke hajszín, a kommunikáció, a kapcsolatok, az intellektus fontos, a minőséget nem tudjuk, de érezhetjük a kapcsolati feszültséget, a Merkúrhoz van kötve a "szőke" nőiség is.....
- a víz= a barna hajszín, a befogadás, érzékenység, a reagálást teszi előtérbe, könnyű vele szót érteni....
Ha valaki nem ezekkel a hajszínekkel születik és megváltoztatja a haját, akkor lesz kérdés, hogy, hogy képviseli a saját személyiségét. De egy analógia nem analógia...ha hirtelen változás van az életében a nőknek akkor szoktak a hajukkal "is" jelezni.
A változtatás nem természetes, mindig Uranuszi, és ilyenkor valamivel nem tudunk azonosulni, vagy nem tartjuk tökéletesnek magunkat.
A melírozás is változási igény, barnába szőke csík= fontos az érzelmi megközelítés, fontos, hogy egy kapcsolat megvalósuljon....ha vörös csíkokat tetetek bele akkor vágyom az érzelmeket.
Ha nő festi a haját, az Vénusi elv, önelfogadás, ha ffi, akkor másnak akar látszani, mint aki, nem tud önmaga lenni.
A haj hossza is árulkodó lehet, mindig a vágyat és az akaratot jelenti, nem önmagáról szól, hanem, hogy milyen ffi kapcsolatban van. A haj hossza mindig az akaratérvényesítésünk kérdését fogalmazza meg.
Amikor valakinek nincs haja, az azt jelenti, hogy nincs szükségem a Marsra ( én magam vagyok a Mars), egy bizonyos ffi típusnak a jellegzetessége, azért vágja le kopaszra a haját, hogy Én olyan erős vagyok, annyi energiával rendelkezem, nincs szükségem Mars energiára a külvilág felé.
Ha egy "gyúrós, tetkós" fiú kopasz, azt fogja jelenteni, hogy ő nem gondol arra, hogy vele bárki kitudna kezdeni, mert olyan erős vagyok. (Viszont akkor jó egy ffi, ha az erő nem látszik kívül.)
A buddhista szerzetes azért kopasz, mert azt mutatja, hogy nincs szükségem a fizikai erőre, minek, a szellemi erő sokkal nagyobb és fontosabb számomra. A kopaszság a vágyakról szól, az erőembernél, hogy minden vágyamat ki tudom elégíteni, akár erő által is, a buddhista szerzetesnél pedig azt jelenti, hogy minden vágyam felett tudok uralkodni, vágytalanná tudok válni.
Ha valaki kemoterápián vesz részt, őneki sincs haja, de neki nem azt jelenti, hogy nincs szükségem erőre, hanem tudom saját életenergiámból megélni magam, bár az életenergiáim nagyon alacsony szinten vannak, ez erős utalás kifelé.
Amikor rövid hajról beszélünk akkor ez mit jelenthet?
Régen a katonaságnál is rövid ha volt bevonuláskor= azért mert akkor az ő akarata nem érvényesülhetett, míg "kopasz" volt addig el kellett fogadnia más akaratát, alá kellett rendelődnie, de nem is volt szüksége saját akaratra.
A nőknél ez a kopaszra vágott haj is mást jelet. Nincs szükségem Marsra, nincs szükségem ffira. Minél rövidebb egy nő haja, annál inkább jelen van egy ilyen kép róla.
Ha egy párkapcsolatban egy nőnek rövid haja van, akkor az biztos, hogy az ő akarata érvényesül, vagy azért mert egyedül van, és szüksége van arra, hogy küzdjön, szüksége van energiára, de ha van mellette ffi akkor azt jelenti, hogy a ffi nem rúghat mellette labdába.....viszont ha egy nő rövid hajú és pl. fogorvos akkor a munkájában megélheti, hogy csak az ő akarata érvényesüljön...és a családban már a nőies analógiákat élheti meg a párjával.
Régen az volt a mondás, hogy ha valaki férjhez ment = bekötötték a fejét, nem látszódhatott ki a haja. ( a haj a te akaratod és neked a házasságban nem lehetett saját akaratod, a ffi akaratának kellett érvényesülnie) Ma már ez más elveket követ.
De pl ha kendő, sapka, sál, kalapot hord, valaki a fején az a Szűz analógiához tartozik, alárendeltséget mutat. Viszont kapcsolatban is más jelent= ki hordja a kalapot, ki a ffi a családban?
Ha egy nőnek rövid haja van csak akkor látványos a változás ha előtte hosszú haja volt.
Ha egy lánynak "tüsi" haja van, akkor nehéz dolga van a fiúnak az udvarláskor, ez csak egy üzenet lehet, nem pejoratív, csak tudni kell, hogy a lány semmi olyasmit nem fog csinálni, amit maga sem akar.
A hajhossznál ha a nyakad látszik= akkor az Kos analógiát képvisel, ha picivel hosszabb Bika analógia= vágyik a biztonságra, stabilitásra. A férfiaknál is azt jelenti, de már a biztonsági vágyhoz bejön a pénz vágya is, ezt próbálja megüzenni a külvilágnak.
A vállig érő haj az Iker hosszúság= az ő számára fontos lesz a kapcsolat és kommunikáció, üzletasszony hossz, bankban ideális, de csak a tárgyalást folytatja, le nem ő dönt.
Ha ennél hosszabb, mellig érő haj, akkor Rák, ő sem dönt, haza viszi a kérdést= ő a családanya, az érzelmeket, a befogadást képviseli. Az ilyen lány biztos, hogy párkapcsolatot és családot akar.
Nagyon jó ingatlanosnak, mert kifelé azt reprezentálja, hogy tudok gondoskodni az otthonról.
Ha egy nő leengedve hordja, a haját = azt jelzi, hogy kapcsolatra vágyik, vagy ha kapcsolatban van, akkor azt, hogy nem a férje érzelmeire vágyik.
A derékig érő haj = az Mérleg analógia, ez a párkeresés szimbolikája.
A ffinak azért kellett régen a hosszú haj, mert a harcosoknak ez volt a jele és, hogy a többi ffi kihívásnak vegye a harcra, küzdelemre...ma már csak azt jelzi, hogy van mellette egy olyan nő, akinek az akarata érvényesül.
A göndör haj az Jupiteri, ha valaki begöndöríti a haját az arról szól, hogy abban az élethelyzetben vagy vágyaiban boldog.
A sima egyenes haj Merkúri analógia, maximalizmus, szolgálat, munka jellemzi, takarító, rendmániás, elvárásai vannak, mint alap modellnek.
Az első találkozás a fontos, egy kapcsolatban, hogy mit üzennek egymás felé, a második randi csak reakció. Az első randin önmagát adja az ember.
Az elválasztott hajnál a középen elválasztott= próbál harmóniát teremteni, a környezetében, de nem mindegy, hogy van-e frufruja vagy nincs. Akinek van...az nem akarja, érvényesíteni az akaratát vagy nem tudja és úgy próbál harmóniára törekedni, hogy meg akar felelni.
A hátrafésült haj = Rák analógia, érzelem, család.
Jobb oldali választék és balra fésült haj a Hold irányába hat, befogadást, alárendeltséget képvisel.
A Bal oldali választék és jobbra fésült haj az Nap analógia, a férfiak viselete, az önérvényesítésről kell, hogy szóljon.
A haj elcsatolásánál arra kell gondolni, hogy ki akar korlátozni az akaratomban...ha a mama, az is más és az is ha én állítok akadályt a vágyaimnak. Nem mindegy, hogy cél lesz vagy korlát.
Több csat= nincsenek céljaim, Vízöntő, virágos csat Vénuszi.
A hajpánt Merkúr Mars.
A hajguminál a copf a Merkúr szimbóluma= gyerek vagyok még, a fonás is utalás a Merkúrra.
A zsidó embereknél, amikor befonják, a pajeszukat az Istennel való kapcsolatukra utalnak, a fonás az Merkúr,a haj mint Mars, mint vágy és ugye a pajesz az Jupiteri= ez azt jelenti , Istennel való kapcsolatra vágyom.
Ha hátul van a fonás, az mindig az akarat szabályozásáról szól, céltudatosságot mutat. Ők a nem könnyű lányok.
A hajzselézés, hajlakk, hajolaj= Saturnuszi analógia, nem ösztönösen akarom megélni a vágyaimat, hanem másnak akarok látszani, mint ami vagyok.(magától nem marad úgy , önelfogadási probléma).
Nyeles fésű a zsebbe is azt jelenti, hogy más szeretne lenni, mint amibe belekényszerítik.
Rizsporozás, paróka= nem a saját akaratomat képviselem, nem saját nevemben beszélek.
A fül= az a kapcsolatról szól, ha eltakarom, nem fogadom el más akaratát.
Tupírozás=habosítás, Jupiteri, tudom, hogy vagyok valaki, többnek akarok látszani, ennek ma a dauer, vagy a raszta haj felel meg.
Aszimmetrikus haj= az Uranuszi elveket képvisel.... bal oldali kiszolgáltatottságot, a jobb oldali felvágás, függetlenségi vágyra hívja fel a figyelmet.
Ha hátul teljesen fel van nyírva a haj, akkor a Rák meghátrálásával azonos a döntéseiben, a konty viselete is Rák analógia, de az már mindent a családért jelképez.
Mivel ezek információk... csak akkor érvényesülnek, ha kapcsolatba kerülnek velem!
folyt. köv.
Németh Piros

2016. február 2

(illusztráció: Facebook)

Takács Tibor: A hajviselet szimbolikája 

II. (az óra folytatása rövidítve, általam átszerkesztve) 

..... beszélnünk kell még a test szőrzetéről is, nem mindegy hogy hol van és nem mindegy, hogy mit fejez ki.
Ha az arcon van az Mérleg analógia, a Mérleg az mindig a külvilággal való kapcsolatomról szól...önmagam felvállalása, önmagam szerepére.
Ha arcon van a szőr= az a Marsról szól, azért nem szeretjük, mert ugye a Mérleg analógiában van. Mivel a Mérlegben a szépségről van szó... nem szeretjük, ha egy nő bajuszos. Vannak erős szőrzetű nők... akiknél elvárás, hogy a talpuknál is szőrösek legyenek, pl a balkáni népeknél, de nem itthon.
Ezért ha egy nő szőrtelenít az elfogadott ma már, hiszen a nő a Marstól akar megszabadulni és Vénus akar lenni.
Viszont ha a ffi akar megszabadulni a szőrzetétől akkor az mindig azt jelenti, hogy a másik akarata érvényesül...tehát vagy a ffi maga borotválkozzon és akkor maga mond le az akaratáról, vagy a fodrásznál borotválkozzon mert ő megkérdezi mit szeretne a kedves vendég és akkor az van amit ő akar. Semmiképpen sem a feleség borotvája le a párját otthon. (gondoljunk csak a kiszolgáltatott betegre a kórházban, aki nem tud borotválkozni).
A ffinál a szőrzet Skorpió analógia, a bajusz = a felsőajak miatt Kos analógia....régen a katonáknak levágták a haját, de a bajuszt megnöveszthették és ezzel jelezték, hogy bár a parancsnok akarata érvényesül, de azért ffi maradtam.
A borosta, az macsós= azt jelenti, hogy nem fontos, hogy az én vágyam teljesül-e..én akkor is ffi vagyok.
A szemöldöknél = a szem az Vénusz, a szemöldök az Saturnus, minél erősebb a Saturnus, annál jobban korlátozhatja a Vénust. Az erős szemöldökű nők, vagy ffiaknál jelentheti, hogy nem tudják élvezni az életet.
Egy nőnél szexuális zavart jelez a dús szemöldök...a kiszedésekor azt akarják sugallni a külvilág felé, hogy nincsenek Vénusi problémák, tehát nincsenek korlátaik.
Az összenőtt szemöldök= ellenőri szigorúság, keménység üzenete lehet a hétköznapokban, vagy az anyagi gondok fontosak a tulajdonos számára.
A pajesz Jupiteri analógia...ha hosszú, a szakáll is Jupiteri, ha hosszú= a bölcsesség szimbóluma.
Indiában a bajusz és a szakállverseny is a bölcsességről szól, a Mikulás is szakállas, ez is üzenet, ahogy öregszünk, hozzuk a bölcsességet.
Régen azért volt a bölcsesség szimbóluma, mert kevés ember öregedett meg, azt mondták, aki meg tudott öregedni, az valamit tudhat, régen is a Sorssal együtt kellett működni, ezért volt, hogy akkor már tudott valamit, ha sokáig élt.
A hosszú szőrzet, mivel az arc alsó részén van a Bikához tartozik, mivel az ajak része és az alsó ajak Vénusi terület. A vágyakat erősíti, a biztonságot, az élvezeteket.
Nagyon érdekes, hogy ma minden szőrzetünktől meg akarunk szabadulni, majd minden testszőrzettel problémája van az embereknek. Teljesen mindegy, hogy hol van nem tudják elfogadni.
Ma a társadalmi elvárások mások ezért gyantáztathatnak a nők, de az a durva, hogy ma már a ffiak is gyantáztatnak. Náluk nem arról szól, hogy ki vagyok, hanem, hogy felelek meg, ez pedig Vénusi ,női vonás.
A testi küllemnek a világ felé megfelelési vággyal a ffiaknak soha nem szabadna foglalkozni, mert a forma mindig a nőé.
Nem mindegy, hogy hol gyantáztatsz, nem mindegy, hogy a Marsodat hol nem akarod elfogadni, megélni, átélni. Minden ilyen művelet kifelé hat.
A lábszár= Vízöntő terület, azt fejezi ki a nő , hogy szabad akar lenni, nem akar más akaratot maga felett. Ezt a Vízöntő korában jobban elfogadjuk.
Ha a karodon gyantáztatsz, Merkúri terület.....akkor arról szól, hogy más emberekkel való kapcsolatodban nem akarod a Marsot elfogadni.
Régen pont a férfiasságot jelentette a szőr megjelenése a testen.
Ősz haj= nem fehér, nincs, színe kezd visszavonulni a külvilágból, munkából, kapcsolatból, ha festi, akkor ezt a lemondási jelzéseket nem fogadja el.
Az őszülő halánték= Marsi állapotából visszavonuló Kos, vagy Skorpió, tompul a Mars benne.
A hormonok a Vénushoz tartoznak, hajhullásnál a pajzsmirigyet nézik, Hajhullás= problémám van a Vénusal nőként vagy ffiként a Marsommal.
Ha egy nőnek harmonikus a szexuális kapcsolata, nem lesznek Vénusi problémái. Nagyon sok lány hajhullással él, de akkor is hullhat a haj, ha egy nő babát vár, van, aki ösztönösen akkor vágatja le a haját...persze azt mondja, ne legyen gond vele, és jelzi a világ felé, hogy már nem a Vénust éli meg, hanem a Holdat.
Körömvágás a gyerek körmét nem szabad az anyának vágnia csak az apjának, mert csak az Apa akarata érvényesülhet a családban.... a tradicionális családban. Ha magam vágom az rendben van.
A szimbólumok nyelvén a ffi minden esetben Kos analógiákat kell, hogy képviseljen és a nő Mérleg analógiákat.
Ebben a két részben részleteket olvashattatok Takács Tibor: A haj szimbolikája I- II. órai anyagából.... általam rövidítve).
Jó olvasást.
Németh Piros 

2016. február 2

(illusztráció: Facebook)

© 2017 Németh Piros blogja. Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el